Hétvégén a magyar ralibajnokság harmadik futamára kerül sor. A verseny előtt a győzelemre esélyes pilóták nyilatkoznak a race1.net olvasóinak. De, nyilván a legnagyobb durranás az, hogy a kétszeres abszolút bajnok Kiss Ferenc így 50 felé, visszatér! És komolyan veszi, de nagyon…
Hadik Andrást (kiemelt képünkön) a legutóbbi futam győztesét tárcsáztuk először. A Fordos pilótával jó hangulatban beszélgettünk.“Igen, most kicsit jobb a hangulatom, mint az első versenyeim előtt. Az autó problémáit orvosolni tudtuk és ez az ózdi versenyen már látszott is a teljesítményünkön.” – kezdte András “Természetesen megjött az étvágyunk és győzni szeretnénk Szombathelyen is. Az autó felkészítése megtörtént. És egy szavam sem lehet a Fordra, olyan jól muzsikált legutóbb. Nagyon várom a pályabejárásokat és tesztet. Tavaly itt az első nap után vezettünk, aztán másnap Herczig Norbi megelőzött. Nos, most ezt nem szeretném, a célba elsőként érkeznénk Kertész Krisztiánnal” – fejezte be eltökélten Hadik András
Ranga Pétert is megkerestük, hogy a múltkori kiesés után, hogy tette magát túl a negatív élményeken. “Ha nehezen is, de sikerült. Azt mindjárt megjegyzem, hogy az autó megkapta az új turbót. Még közel sem volt annyi benne, amennyit a gyár engedélyez, mégis megállt…” – kezdi Péter ” Mivel én ezeken a pályákon sem mentem, egyelőre videókat elemeztem. Szőke Tamás, a navigátorom, ő bőven szerepelt itt már, és próbál felkészíteni a várható eseményekre. Annyit tudok, hogy nem egy futómű szaggató verseny lesz, és a féktávoknak lesz főszerepe inkább. Mivel a Skodára egy homológ váltó létezik, majd meglátjuk ezekre a sűrű kigyorsításokra a derékszögű kanyarokból, hogyan reagál. Kis fejlesztés is volt az autón. Én egyébként szeretem a murvát, kicsit jobban lehet a határokat feszegetni, nagyobb probléma nélkül.” – árulat el sokat sejtetően Péter. Sajnos, testvére László ezen a versenyen nem indul, autója máshol versenyez ebben az időben.
Velenczei Ádám most megy majd először a Hyundai i20 R5-tel murván.“Igen, és nagyon várom. Ugye az autó teljesen új konstrukció és nincsenek hozzá még tapasztalatból beállítások. Vannak alapok, de pl. az nálam a legutóbbi versenyen sem működött” – kezdi az új autó hátrányaival Ádám.“Nem panaszkodni szeretnék, ez természetes dolog, és egy nagyszeű autóról beszélünk. Csak kellenek minden körülmények között a tapasztalatok vele, és nemcsak nekem, hanem mindenkinek aki ezt a típusú autót választotta. Az én számomra ezzel a kocsival teljesen ismeretlen lesz Szombathelyen versenyezni. Éppen ezért fokozatosan szeretném a tempót felépíteni és célba érni. Nagy szerepe lesz a fékeknek, és azt mondhatom, hogy a Hyundai ebben jó. Mindezt egybe vetve, meglátjuk mire lesz elég…” – mondta el az új ralis nemzedék egyik nagy tehetsége.
A másik pedig nem más, mint Vincze Ferenc. természetesen őt is kérdeztük, és először hangulatáról. “Nekem is van mit feldolgoznom, mint Ranga Petinek, igaz mi legalább célba értünk. De az utolsó gyorson az a defekt nem hiányzott, hisz nagy valószínűséggel egy dobogós helyezéstől fosztott meg minket.” – kezdte még mindig keserűen.“De most már előre nézek. Tudtam tesztelni is a kocsit murván, sőt az időjárásnak köszönhetően még sárban is… Nagyon hasznos volt a gyakorlás a kocsival. Különböző beállításokat kerestünk és találtunk is. Szükség is lesz rá, de én örülök, hogy erősödik a mezőny, mert engem inspirál. A kvalifikációs futam után majd meglátjuk, hogy milyen rajthelyünk lesz, mert azért itt murván az is lényeges lesz…” – fejezte be elszántan Vincze Feri.
Turán Frigyes ugyan még nem szerzett futamgyőzelmet, de folyamatosan a közvetlen élbolyban van. Ennek köszönheti a bajnokságban elfoglalt harmadik helyét. “Egy győzelem már jó lenne, persze minden versenyhez így állunk hozzá, ez nem kérdés.” – kezdte a Vb pályákat hazaira cserélő pilóta.“Tegnap egy nagyon hasznosat teszteltünk, hasonló pályán, mint amilyenek Szombathelyen várhatóak. Nagyon elégedett vagyok a beállításokkal, az autóval. Úgy gondolom, hogy készen állunk teljes mértékben a párharcara. Az autóban a társam továbbra is Farnadi Ágnes lesz, akivel nagyon meg vagyok elégedve, profin adja az információkat. Holnap megismerjük a pályákat, és elvégezzük a dolgunkat a sikeres szereplés érdekében” – zárta Turán Frigyes a helyzetjelentést.
A bajnokot és a tavalyi futam győztesét, Herczig Norbertet szerda délelőtt kaptuk telefonvégre.” Az autóm most érkezik, és csütörtökön tudok tesztelni vele először.” – kezdi a tájékoztatást Norbi a felkészülésről. ” Mindenki azért jön erre a versenyre is, hogy győzzön, nyilván mi is. Tavaly ez sikerült, ebben bízunk most is. Talán a kvalifikációs futam utáni rajthely választás is segíteni fog, és nem mi fogunk elsőnek menni…” – folytatta az őt érő hátrány esetleges kiküszöbölésével kapcsolatban.“Három murvás versenyt mentem eddig az R5-ös Skodával. 2015-ben pont Veszprémben debütáltunk a kocsival, és még ugye a tavalyi kettő murvás futam van a kezemben. A S2000-es kocsival többet teljesítettünk, és az sem állt annyira messze ettől az autótól, úgyhogy bizakodva tekintünk az erőpróba elé. Nagyon szeretem ezt a környéket, kifejezetten örülök, hogy itt is van verseny. Annak pedig külön, hogy erősödik a mezőny, hisz a kétszeres bajnok Kiss Ferenc ellen és az Eb futamokon edződő Botka Dáviddal együtt menni öröm lesz, kifejezetten emeli egy szakaszgyőzelem rangját, nem is beszélve egy végső győzelemről” – mondta el a Bajnok a Race1.net olvasóinak.
forrás és képek: KP Rally Team facebook, Hadik András facebook, Ranga Motorsport facebook, Velenczei Ádám facebook. Skoda Rally Team Hungária, Vincze Ferenc facebook, Turán Frigyes facebook
