Race1.net

Superbike: Davies köszi, köszi, köszi…

Ez nagyon kellett a sorozatnak. Chaz Davies kettős győzelmével, élvezetessé tette az év hátralévő versenyeit. Mondhatnám van élet Jonathan Rea után, de ez így kicsit morbid lenne, tehát úgy szóljon inkább, van élet előtte. Hacsak egy helyezéssel is mindkét napon, de van…

Ahogy tegnap beszámoltunk róla Davies nyert. Ma kicsit zűrösen indult a futam. Sykes kilőtt az élről, egy keréken, de sokáig nem tartott a körözés, mert Badovini motorja elfüstölt és szépen fellocsolta olajjal a pályát. Piros zászló és közel fél óra pihi, majd új rajt és 18 kör következett.

Sykes, Camier, Forés sorrendben jöttek el. Rea csak negyedik volt, Melandri ötödik. Davies meg még hátrébb, lehet csak nagy levegőt vett, hogy utána átgázoljon a mezőnyön. Mert ezt tette. Bár Camier ezt nem várta meg, két kör után jó messzire hajította a motort, a bírok adták neki vissza, de ő nem kívánt élni a további lehetőséggel, és kiszállt ( szó szerint) a versenyből…

Sykes vigyorgott a sisak alatt, erre körönként simán volt két másodperce, míg mögötte rendeződött a mezőny. Melandri hősködött még Reaval, mégiscsak vendéglátóként az olasz akart valamit mutatni a szép számú szurkolóknak. Az olaszoknak mindegy, csak berregjen, és már mennek is a pályára… Az otthoni berregést kevésbé szeretik, elnézést hölgyeim…

Szóval kis csetepaték után beállat a Sykes, Rea, Davies sorrend. De a Ducati most ellenállhatatlan volt, az olaszok ezért is szurkoltak, még ha egy brit is húzta a bajszát. Davies az olasz motorral szépen bedarálta  a két Kawasakit, akik lehet, ferde szemmel nézték ezt. Jobban tették volna, ha csak előre néznek…

De most Davis ellen nem volt mit tenni. Lehet az olaszok énekelték az angol himnuszt is, nem tudom, de hogy boldogok voltak, mint mi, az biztos. Van még miért izgulni az év hátralévő részében, és azért nem mondhatjuk, hogy unalmas lenne a Superbike sorozat.

A második  verseny végeredménye:

1. Chaz Davies Ducati
2. Jonathan Rea Kawasaki +   3.739
3. Tom Sykes Kawasaki +   4.342
4. Xavi Forés Ducati + 14.441
5. Marco Melandri Ducati + 14.596
6. Alex Lowes Yamaha + 32.214

 

 

 

Exit mobile version