Tegnap késő este véglegesítették az ETCC magyar futamának időmérő eredményeit a sportbírók. Nos, a döntés alapján két versenyzőt idejét is elvették, így a Zengő Motorsport két pilótája indul az élről. Szabó Zsolt Dávid az első kockából, míg mellőle Nagy Norbert rajtolhat. Tehát két zöld-fekete Seat Leon TCR autó a mezőny elején, reméljük ott is maradnak és vigyáznak egymásra (is).
A versenyeket 9 órás kezdéssel az Eurosport2 egymásután élőben adja.
A harmadik pilóta az ifjú hölgy, György Anett is derekasan teljesített, hisz másodperceket javított korábban futott idején és ezzel a kilencedik helyet szerezte meg.
És akkor a boldog nyilatkozatok a rajtpozíció sorrendjében:
forrás: Zengő Motorsport facebook
