Egy hét múlva a Rali Európa-bajnokságon, a híres Acropolis Ralin indul Eb futamgyőztes párosunk Ifj. Érdi Tibor és Papp György. Közvetlenül az elutazás előtt csíptük még el Tibort, akivel átbeszéltük a múltat, jelent és jövőt…
A főcím kis magyarázatra szorul és a múltat firtatva, azt a bizonyos 2014-es versenyt nem lehetett kihagyni.“Igen, ezt nem… Borzasztó érzés volt. Lejöttünk az utolsó gyorsról és megérkezvén, az időt is látva egyértelmű volt, hogy megnyertük a futamot. Miközben adtam a gyorsasági céljában a győztes interjút, szóltak, hogy nem jól áll az egyik kerék… Nos, a beírót elhagyva, pár száz méter után ki is fordult, ugyanis a gyorson eltört a kormányösszekötő és így nem értünk be a parc fermébe, úgyhogy győztesként lettünk vesztesek… Ha valaki, akkor én tudom biztosan, mikor van vége valóban egy raliversenynek.” -mesélte a peches történetet Tibor egy szuszra. És akkor egy rövid összefoglaló arról a bizonyos futamról:
De valami jóval folytassuk inkább a közelmúltból , mégpedig azzal, hogy az előző versenyen nyerni tudtak.” Igen, a Kanári -szigeteken sikerült az Eb futamgyőzelem. Mi kihagytuk a nyitó azori versenyt, és így teszünk három hét múlva a ciprusi fordulóval kapcsolatban is. Egyszerűen az anyagiak, és a szervezés ezt teszi lehetővé. Tehát mondhatom, hogy jól szálltunk be az idei Eb sorozatba, és majd így is akarjuk folytatni. Idén a nyolc futamból, a hat legjobbat értékelik. Nos, nekünk a két minuszolás már megvan a két kihagyott versennyel” – folytatta a helyzet elemzésével Tibor.
“Ez azt jelenti, hogy minden futamon, amelyen elindulunk az alapvető cél, a cél!…
” Ha csak hat versenyen is indulunk, számunkra egyértelmű cél az Europa-bajnoki győzelem. Ehhez viszont nemcsak jó versenyek, hanem érett taktikai fegyelem is kell, és én ennek most alárendelem magam. Persze imádom, hisz a felvételeken is látszik, ha a közönségnek is autózhatok, de azt is mindig szem előtt kell tartanom, milyen jó lesz majd ezt bajnokként” – mondja határozottan az Érdi Rallye Team pilótája.“A jó eredmény, én úgy érzem, évek óta bennünk volt, de nem volt mindig ehhez alkalmas technika a kezemben. Most úgy érzem jelenlegi autóm és csapatom maximálisan felkészült arra Papp Gyurival, hogy elérjük álmainkat, és céljainkat. És ezt most a világ egyik legdurvább murvás versenyén is szeretném igazolni, az idei Acropolis ralin.” – fejezte be Tibor a Race1.net olvasói számára.
A tavaly, itt harmadik helyen befutó Ifj Érdi Tibor szereplését, nyolc nap múlva a Race1.net élő eseménykövetésben tálalja nektek. Az Eb versenynaptárát és a bajnokság jelenlegi állását a cikk mellett jobb oldalt találjátok. Addig ráhangolódásképpen, még nézzétek meg a tavalyi rövid összefoglalót, érdemes…
Képek, videók: Ifj. Érdi Tibor facebook
